> Rólunk > Küldetésünk

Küldetésünk

 

A Fénysugár Polgári Társulás 2004. január 1-én alapult. A non-profit szervezet fő céljaként a keresztyén (keresztény) és emberi értékek továbbadását tűzte ki gyerekek körében. Tagjai (akik a gyerektáborok aktív szervezői és vezetői is egyben) szakmájukat aktívan gyakorló felvidéki és magyarországi pedagógusok, lelkészek, katechéták, orvosok, egészségügyi nővérek, óvónők, védőnők, okleveles mérnökök és egyetemi hallgatók, akik küldetésüknek tekintik a gyerekekkel való foglalkozást.

A 15 éves gyerektábori múltra visszatekintő, ám polgári társulásként újszülött szervezet tagjai küldetésüknek érzik a magyar népi hagyományok ápolását, terjesztését és megőrzését is.

A táborok egyik fő mentora és fizikai-szellemi támogatója Budapest Pestújhelyi gyülekezetének lelkésze, Tóth Kása István.

 

Ezúton is szeretnénk kifejezni Isten iránti hálánkat és köszönetünket mindazon fizikai, szellemi és anyagi támogatónak - vezetőnek, szülőnek és gyereknek egyaránt- aki hozzájárult ahhoz, hogy a Fénysugár Polgári Társulás megalakulhatott és büszkén vállalhatja 15 éves múltját.

 

 

Tisztelettel: a Fénysugár Polgári Társulás gyerekmunkásai és a Pestújhelyi gyülekezet lelkésze, Tóth Kása István.

 

 

 

Amennyiben közelebbi bepillantást szeretne nyerni táboraink életébe,a gyerektábori foglalkozásokba, tekintse meg honlapunkon található fényképgalériánkat.

 

 

 

 

© Fénysugár 2004 - 2012, IČO: 35559691, mail: info@fenysugar.sk, webmaster: Bandura Tamás